Kérdése lenne termékeinkkel kapcsolatban? Hívjon minket!

Elérhetőségünk: 06 1 433 2128

Ken Hom

 

ken-hom-wok-kollekcio

Ken-Hom-Wok

Ken Hom

Tizenegy éves volt, amikor nagybátyja kínai éttermében érdeklődni kezdett a főzés után. Annyira érdekelte a főzés, a hozzávalók beszerzése és elkészítése, hogy hétvégenként és iskola után állandóan az étteremben segédkezett. Ekkor 30 pennyt keresett óránként.

Később, hogy fizetni tudja egyetemi tanulmányait főzőleckéket adott, amik annyira sikeresek voltak, hogy ösztöndíjat nyert a Culinary Academy képzésére. Ken-t olyan szakácsok tanították, mint Charlie Trotter.

Tanulmányai közben a BBC televízió saját készítésű főzőműsorához kínai szakácsot keresett. Ken-t Madhur Jaffrey ajánlotta, aki látta korábban Ken-t főzőleckéket adni.

Ezzel kezdetét vette TV-s karrierje. Első sorozatát 1984-ben forgatták, Ken Hom kínai konyhája címmel. Sorozatait szinte az egész világon vetítik azóta is, így Ken széles körben ismert kínai konyhaművészetéről.

Ken több mint 30 szakácskönyv szerzője. Legismertebb a kínai konyháról, de feldolgozott recepteket és kiadott könyveket a kambodzsai, malajziai, thai, szingapúri és vietnami konyháról is. Ken főzéshez kapcsolódó tapasztalatai által megtervezte saját wok kollekcióját, melyből több mint 7 millió darabot értékesítettek és a mai napig óriási siker mindenhol a világon.